Viktor Lusting gróf a francia Munkaügyi Minisztérium munkatársa és Daniel Collins a kisstílű amerikai csaló volt talán mindenidők két legrendkívülibb szélhámosa. Ők ketten voltak ugyanis azok, akik együttes erővel eladták Párizs leghíresebb nevezetességét, ráadásul kétszer is.

1925 tavaszán, a gróf megérkezett Párizsba, ahol öt üzletembert hívott meg bérelt lakosztályába. Miután sikerült őket titoktartásra esketnie, közölte velük, hogy az Eiffel-torony lebontásra fog kerülni, mivel életveszélyes állapotba került. A titoktartási fogadalmat azzal magyarázta, hogy a minisztérium el akarja kerülni a közfelháborodást, mely a híresség lebontásával kapcsolatos hírek elterjedésével járt volna. Collins, mint a gróf titkára, vett részt az „üzletben”.

Ezután árajánlatot kért az üzletemberektől a nemzeti emlék ócskavasként történő értékesítésére. Az ajánlatok, egy héten belül meg is érkeztek. André Poisson ócskavas-kereskedő lett a szerencsés, akinek az ajánlatát a gróf elfogadta. Az üzlet zökkenőmentesen meg is köttetett.

A két szélhámos azonban nem érte be ennyivel, megvesztegetési célokra pénzt kértek Poissontól, mellyel egyszerűbbé és gyorsabbá lehetne tenni az üzlet átfolyását a hivatali csatornákon. A kereskedő ebbe is beleegyezett, sőt, teljesen megbizonyosodott abban, hogy a két férfi valóban a minisztérium embere. Ki más kérne pénzt megvesztegetésre?

Viktor Lusting és Daniel Collins azonban ezt követően elhagyták az országot. Poisson pedig annyira szégyellte magát, hogy a rendőrségen sem jelentette fel a csalást, így a botrány is elmaradt.

Ezen felbátorodva a gróf és társa visszatértek Párizsba, és megismételték a trükköt. Újból eladták az Eiffel-tornyot, egy másik ócskavas kereskedőnek. Ő azonban már feljelentette a csalókat, mindhiába, hiszen a csalók elmenekültek és soha sem kerültek a bíróság elé.